Vértanúinkra emlékeztünk

2014. október 6.
Alapiskola

Méltó módon emlékezett a Marianum Egyházi Iskolaközpont diáksága és tanári kara a kivégzett aradi vértanúkra.

 Október 6-án az iskola főépületének alsó folyosóján a vértanúk képe és egy mécses lángja késztette megállásra, főhajtásra az arra haladókat. Délelőtt a kis harang szavára összegyűltek a diákok és pedagógusok, és a nyolcadikosok által előadott verses összeállítással tisztelegtek a kivégzettek és meghurcoltak emléke előtt. A műsor után Madarász Róbert igazgató ünnepi beszéde következett.  Az emlékezés szavai mellett a kitartásra, a közösségért végzett önzetlen és önfeláldozó munka fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az ünnepségnek különleges fényt adott az intézmény piliscsabai testvériskolájának látogatása is.  A Mocsáry Dezső tanár úr által vezetett csapat a közös ünneplés után megismerkedett az iskolával is. Évtizedes hagyomány a Kárpát-medencei iskolatalálkozó, amelynek állandó résztvevői a piliscsabaiak és a mieink is. Idén éppen Piliscsabán, jövőre pedig nálunk rendezik meg ezt a kedves találkozót. Reméljük, hogy a mostani látogatók közül többen visszatérnek hozzánk.

Ugyanaznap az alsó tagozatosok is emlékeztek. Ügyes harmadikosaink Nagy János tanító bácsi vezetésével verses-énekes műsorral rótták le kegyeletüket a nemzet vértanúi előtt. 

Köszönjük a résztvevők munkáját, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy intézményünk méltó módon tudott emlékezni. Fontos ez, hiszen a múltból erőt tudunk meríteni a jelen feladatainak teljesítéséhez, hogy erősen és bizakodva várhassuk a jövőt.