Nyilatkozat - a gimnáziumi osztály nyitásáról

2016. március 14.
Alapiskola

Tisztelt érdeklődő szülő, kedves jövendő diákunk!

 

Az utóbbi napokban szárnyra kelt rosszindulatú pletykákra és álhírekre reagálva írom ezeket a sorokat:

A komáromi MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium a 2016/17. iskolai évben is 1 négyéves gimnáziumi osztályt fog nyitni.

Mindezeket annak tudatában írom, hogy:

1.) a Nyitra Megyei Önkormányzat engedélyezte osztály nyitását a gimnáziumban

2.) az előzetes felmérések szerint a jelentkezők mennyisége elegendő önálló osztály megnyitására (54 jelentkező,  – lásd: http://www.svs.edu.sk/prehlady.aspx)

3.) s mivel gimnáziumunk az első katolikus alapítású négyéves gimnázium az országban, s a nyugati régióban az egyetlen is, e miatt az iskola fenntartója minden körülmények között lehetővé teszi az osztálynyitást.

 

Az alkalmat megragadva szeretettel invitálok minden érdeklődőt a gimnáziumunk nyílt napjára is, mely 2016. március 19-én (szombaton) lesz az iskola Király püspök utcai épületében (Ul. biskupa Királya 30, Komárom). A 9.00-tól kezdődő rendezvényen lehetőség lesz részletesen megismerkedni a felvételi feltételeinkkel, próbafelvételit írni magyar- és szlovák nyelvből, valamint matematikából is. Ezeket a helyszínen kijavítjuk, kiértékeljük és személyre szóló tanácsokat is adunk a sikeres megmérettetés érdekében. Az iskola, a Szent Imre Kollégium is megtekinthető ekkor, és személyes konzultáció is lehetséges.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

PaedDr. Madarász Róbert, a MARIANUM igazgatója