Hoppácska! avagy SíTúRA, 2017. február 12- 17.

2017. március 7.
Alapiskola

Elsős gimnazistának lenni a Marianumban sok egyéb kihívás mellett egy hét síelést is jelent,

 amit minden évben nagyon várnak az érintettek, nevezetesen a gólyák és a hetedikesek.

 Az idén rajtunk volt a sor, hogy meghódítsuk a királybocai lejtőt.

A nulladik nap délutánján gyülekező, indulás és négyórányi buszozás után máris elfoglalhattuk a szállásunkat.

 A 203-as szobában valahogy mindig többen tartózkodtak, mint az indokolt lett volna,

 természetesen csak a csapat összekovácsolása érdekében,

 s ekkor még a kellő mennyiségű alvás fontosságát is alábecsültük. 

Az első komoly próbatétel másnap következett: a síbakancs felküzdése, majd jött a bemelegítés és a csoportok kialakítása.

 A kezdők taposni kényszerültek dombnak felfelé, hogy aztán legyen honnan lejönni és megtanulni ekézni, s egyben megállni is.

 A szokatlanul sok testmozgás után hálásak voltunk az ebéd előtti kis pihenőért és a szlovák konyha

 autentikus specialitásait is jobb étvággyal fogyasztottuk. Délután megint lécre álltunk, hogy újabb elemeket tanuljunk, gyakoroljunk.

 Az esti fagy beállta előtt aztán bevonultunk, és végtagjainkat pihentetve élveztük a nap további részét.

 Vacsora után rövid eligazítás és közös program várt ránk. 

Kedden a bemelegítés és az ismétlés után már a kanyarokkal folytattuk.

 Egyre jobban ment a síelés mindenkinek, helyenként már a szépségeit is felfedeztük. Voltak, akik kezdőkből máris átkerültek a haladókhoz.

 Este Valentin-napi meglepetés várta a tanárokat a már említett 203. B szoba lakóitól. 

Szerda délután ellátogattunk a kis faluba, ahol bőségesen bevásároltunk a helyi "Tescoban," utána pedig szentmisén vettünk részt. 

A nap lezárásaképp aztán hajót hajtogattunk, kártyavárat építettünk és ruhaszárító-kötelet készítettünk. 

Alvásigényünk napról napra nőtt. Csütörtök este divatbemutatóra és Ki mit tud?-ra került sor. Voltak, akik familynak öltöztek. Voltak bevándorlók. Voltak utcaseprő asszonyok.

 És nem utolsó sorban: volt a Nótár Mary. Aznap este mindenki jól szórakozott.

Egész héten verőfényes napjaink voltak, meteorológusunk szerint a maximum hőmérséklet

 elérhette a 13-15 fokot is. (Ki hitte volna, hogy télen ilyen langyos az idő a hegyekben)?!

 A szálloda éttremében mindenki talált kedvére valót, kipótolva az ebédet-vacsorát.

 Kávéztunk, pizzáztunk, csocsóztunk, bowlingoztunk, és közben vicces pillanatokat töltöttünk el egymással, kicsik és nagyok közösen. 

A péntek délelőtti  síelés után fáradtan, lebarnulva, sok élménnyel gazdagon szálltunk fel a buszra, s a hazaúton még igyekeztünk

 kihasználni az utolsó közös pillanatokat.  Szerencsés érkezés, könnyes búcsú és irány az édes otthon. 

Hogy ezek után még egy teljes iskolamentes hét következett (tavaszi szünet formájában), az tanáraink bölcs előrelátását bizonyítja.

 Köszönjük szépen – és persze a sítúrát is!